Barion Pixel
Sütiket használunk, hogy biztosítsuk a weboldal megfelelő működését és biztonságát, valamint hogy a lehető legjobb felhasználói élményt kínáljuk Neked. 

Új belépő? Kiéleződni látszik egy összetűzés a kínai okostelefon felhozatalban!

Élesedik a harc a kínai okostelefon-piacon

A zsúfolt kínai okostelefon-piacra újabb nagyágyú jelentkezett be, iparági szakértők szerint ez még keményebb árháborúhoz vezethet a főbb piaci szereplők között.

Zhou Hongyi internetmágnás szerdán jelentette be, hogy olyan telefonokkal fog megjelenni a piacon, ami árban és minőségben is veri a kínai okostelefonok királyának tartott Xiaomit.

„Tudom, hogy a kínai okostelefon-piac egy vörös óceán, óriási a vérontás.” – mondta Zhou. Kínában azokat a piacokat emlegetik vörös óceán piacokként, ahol hajszálvékonyra zsugorodott az árrés.

„Én ennek ellenére piacra lépek, mert úgy hiszem, hogy nincs olyan piac, amit ne lehetne meghódítani és a mai vezetők sem lesznek mindig a csúcson.” – mondta Zhou.

A 45 éves Zhou a kétezres évek elején a Yahoo kínai részlegét vezette, majd ingyenesen kínált vírusirtójával körülbelül tíz éve megszüntette a fizetős otthoni vírusirtók piacát. Ma szinte minden kínai számítógépen a Qihoo 360 freemium vírusirtója fut.

Zhou Qiku nevű okostelefon vállalatát az egyik fő szerződéses telefongyártóval, a Coolpad Csoporttal közösen hozta létre. Az új márka jövőhónapban mutatja be három, testre szabott Androidot futtató modelljét.

„Készülékünk ötezer jüanes (kb. 215 ezer forintos) áron is jól fogyna, de mi egy figyelemreméltóan alacsonyabb áron fogjuk azt kínálni.” – mondta Zhou, azonban részleteket nem árult el az okostelefonokról.

A három telefon az alsó, a közép- és a felső kategóriát fogja célba venni, a legolcsóbb modell ára ezer jüan körül fog alakulni, árulta el a China Daily-nek a Qiku egyik alkalmazottja.

Iparági elemzők szerint a helyi okostelefon-gyártók alacsony árakat diktálnak a rendkívül kompetitív piacon, a minél nagyobb piaci részesedés reményében.

Xiaomi Mi Note kínai okostelefon

Csupán órákkal azelőtt, hogy Zhou bejelentette az újabb megfizethető okostelefon-márka születését, a Xiaomi 300 jüannel csökkentette csúcskészüléke, a Mi Note árát.

 

A pekingi székhelyű cég ellen-bejelentésén Lei Jun, a Xiaomi alapítója ingyen telefonokat osztogatott a megjelent újságíróknak, és elmondta, hogy rendkívül sokat dolgoztak azon, hogy a csúcskategóriás Mi Note árát leszorítsák, és ezzel megőrizzék vezető szerepüket a piacon. A phabletet eredetileg 3.299 jüanes (kb. 140 ezer forintos) áron dobták piacra.

Lei továbbá jelezte, hogy a Xiaomi következő célpontja India és más fejlődő piacok lesznek, ahol kevésbé öldöklő a verseny és senki sem akar árháborúba bonyolódni.

Wang Jingwen, a sanghaji központú Canalys China piackutatója szerint a főbb kínai gyártók a hazai piacon tapasztalják a legnagyobb versenyt az okostelefon-boom 2011-es kezdete óta.

Wang szerint az alacsonyabb ár már nem a legfőbb kritérium a kínai okostelefon-vásárlók számára, egyre inkább előtérbe kerül a felhasználói élmény.

„A vásárlókat egyre kevésbé érdeklik az ultra-olcsó készülékek, elvárásaik vásárlóerejükkel arányosan nőnek, és ez a piac telítődésével együtt a jobb felhasználói élményt biztosító készülékek felé tereli őket.” – mondta.

Azonban az árháború már elkezdődött. Múlthónapban az elsősorban online televíziós szolgáltatásáról ismert LeTV bejelentette első okostelefonjait. A vállalat szerint az iPhone 6 Plus méretű telefonjuk „tönkre vágja” majd az Apple-t és a Xiaomi-t alacsony árával és kimagasló teljesítményével.

Zhou Hongyi internetmágnás a kínai okostelefon piacot is uralná

Zhou Hongyi internetmágnás a kínai okostelefon piacot is uralná

Jia Yueting, a LeTV alapító elnöke mutatja be az új telefont 2015. április 14-én Pekingben. Fotó: CFP

A LeTV készülékében a Qualcomm leggyorsabb porcesszora dolgozik, mégis csupán 2499 jüanért kínálják, az iPhone 6 árának töredékéért. A vállalat közleménye szerint kevesebb mint két nap alatt 2,6 millió előrendelést adtak le telefonjaira.

A LeTV az okostelevíziók piacán hasonlóan agresszív árazással – és gazdag online tartalomkínálatával – 2013-ban a Lenovo felett aratott győzelmet.

Kínában aránylag könnyen be lehet lépni az okostelefonok piacára, hála a teljesen kiépült iparági klaszternek és a fogyasztók nyitottságának az új márkák iránt. Ez a hagyományos mobiltelefon-gyártókon kívül sok más vállalatot is arra sarkall, hogy megvessék lábukat ezen a piacon is. A több százmilliós felhasználói táborára építő Qihoo-n és LeTV-n kívül a Gree, a Meitu, a Dakele és a DaQ is jelezték, hogy okostelefonokat készülnek piacra dobni.

Forrás: CRI

Tartalomhoz tartozó címkék: hír
Az oldal tetejére