Barion Pixel
Sütiket használunk, hogy biztosítsuk a weboldal megfelelő működését és biztonságát, valamint hogy a lehető legjobb felhasználói élményt kínáljuk Neked. 

Nincs ok a nyugalomra a banki appokkal kapcsolatosan!

Az Avast nemrég nyilvánosságra hozott globális kutatása semmi biztatót nem publikált a banki appok alkalmazásának összefüggésében. A kutakodás arra világított rá, hogy növekvő veszélyforrást jelentenek az okostelefonokon futtatható banki szoftverek. Az emberek több, mint harminc százaléka képtelen arra, hogy felbecsülje egy-egy appal kapcsolatban, hogy az biztonságos-e vagy sem. Vagyis minden harmadik okoskütyü használó az adatait és a pénzét szó szerint kockára teszi. A tizenkét ország részvételével végrehajtott felmérésben mintegy negyven ezer ember  nyilatkozott. 

Olyan valódi bankolásra alkalmas alkalmazások is terítékre kerültek, melyek már korábban is bűnözők kétes tevékenységeinek áldozatául estek. A megkérdezettek közel hatvan százaléka a hivatalos appokat is veszélyforrásnak ítélte, míg közel negyven százalék a kamu szoftvereket is megbízhatónak értékelte. Amerikában ez az arány 40 és 42% volt. Az Avast úgy tapasztalta, hogy mind az Android, mind az iOS platformját használók egyformán érintettek az ügyben.

Vajon melyik az igazi Bank APP?

A legnagyobb gond az, hogy a védekezés roppant nehézkes, mert a hackerek egyre kifinomultabb és rafináltabb eszközöket vetnek be a sikeres adathalászat érdekében. Mindennek tetejében a Google Play áruházban feltűnt a BankBot trójai legújabb verziója, mely zseblámpának vagy játéknak álcázza magát. Az app telepítés után egy hamis réteggel vonja be az eredeti banki alkalmazás felületét, s egyszerűen, gyorsan megszerzi a fiókhoz köthető adatokat, miközben a gyanútlan áldozatok azt gondolják, hogy minden a legnagyobb rendben, hiszen a hivatalos platformot használják.

Az oldal tetejére