A rövid töltőkábelek okozta problémát oldaná meg egy startup cég. két nap alatt majdnem az összeg fele összegyűlt.
Soha többé nem kell választanunk a kényelmes kanapé és a töltődő telefon között, a Couchlet nevű eszköznek köszönhetően a töltőkábelt egyenesen a kanapénkba dughatjuk. A projektet az IndieGogo közösségi finanszírozó oldalon hirdették meg, az igényelt 30 ezer dolláros (8,4 millió forintos) összeget pár nap alatt elérték, sőt túl is teljesítették.
A Couchlet tulajdonképpen egy apró USB-töltőállomás, amit a kanapénk párnái, vagy az ágyunk matraca oldalán tudunk rögzíteni. Azért állt elő az ötlettel a Trident Design, mert sokszor nem tudták töltés közben is kényelmesen használni mobiljaikat, és erre a problémára keresték a választ.
Az eszközön két bemenet található, ezekbe dughatjuk be a tölteni kívánt kütyüket. Külön USB-kábel segítségével áram alá helyezhetjük, így nekünk már csak a Couchletbe kell bedugni a telefont, ha tölteni szeretnénk. Ez a kütyü gyakorlatilag egy hosszabbító – abból is a dizájnos, népszerűbb fajta.
A kanapéba helyezhető töltő hasonló áron kapható, mint egy kisebb külső akkumulátor. A kampány keretében decemberi kiszállítással 16 dollárért (azaz mintegy 4500 forintért) vehetjük meg.
Több terméket is sikerre vittekA Trident Designnak nem ez az első sikere. Az ohiói csapat álmodta meg egyebek közt az egyik legnépszerűbb közösségi kampányt bonyolító Coolest Cooler okoshűtőtáskát, amely több 13 millió dollárt gyűjtött össze, a Beluga csodaborotvát vagy a Quickey multifunkciós sörnyitót is.
Az emberi lustaság határa a Couchlet?
Mint ahogy azt tudjuk, az emberi lustaság valósággal határtalan. Ezt szeretné kiaknázni a Trident Design legújabb találmányával, azaz a heverőn keresztül tölthető mobil berendezésével. Soha többé nem kell vesződnünk a kényelmes fekvő pozíció feladásával és a rövid kábelekkel, innentől nyugodtan bízzunk mindent a Couchletre.
A készülék két apró USB bemeneti egységgel ellátott töltőállomás, melyet a rosszmájúak egyszerűen csak hosszabbítónak neveznének. Fő erénye, hogy kanapénk oldalán könnyedén rögzíthető, így a telefon nem zavarja többé relaxálni vágyó gazdáját csak azért, mert épp egy kis áramra vágyik.
Eme beteges ötlet végül is meghallgatásra lelt, ugyanis az IndieGogo-n indított kampánya már rég átlépte az előre meghatározott összeget, sőt! Az eddigi eredmények alapján a készítők nyugodtan bízhatnak abban is, hogy az elvárt mennyiség 4-5x-ét is leszurkolják számukra a fenemód rest támogatóik.
Forrás: Tech-Live