Barion Pixel
Sütiket használunk, hogy biztosítsuk a weboldal megfelelő működését és biztonságát, valamint hogy a lehető legjobb felhasználói élményt kínáljuk Neked. 

Egy régi-új márka a piacon

Az utóbbi időben egyre több kínai okostelefon jelenik meg a piacon. Az egyik ilyen márka a Lenovo, amely nem számít ismeretlen márkának a technika világában. Miért is régi-új tényező? Mivel a nyugati országokban az Apple és a Samsung a legnagyobb nevek az okostelefonok piacán, addig Kínában egész más a helyzet. A Lenovo kiemelkedően nagy népszerűségre tett szert a keleti térségben. A világ legnagyobb okostelefon gyártója továbbra is a dél-koreai Samsung, mely vállalat a jelzett időszakban 78,1 millió készüléket adott el, piacrésze, pedig egy év alatt 32,5 százalékról 23,8 százalékra csökkent. A második helyen a 39, 3 millió telefont eladott amerikai Apple található, melynek piaci részesedése 12,9 százalékról 12 százalékra zsugorodott. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára most először a kínai Xiaomi állhat fel, mely cég 211, 3 százalékos éves növekedést követően a negyedév során már több mint 17,3 millió készüléket dobott piacra. A toplista negyedik helyén az ugyancsak kínai Lenovo található a maga 5, 2 százalékos piacrészével (16,9 millió készülék), az ötödik, pedig a dél-koreai LG, mely jelenleg mintegy 5,1 százalékos részesedést birtokol.

main

Mi a Lenovo sikerének a titka?  A Lenovo a világ legnagyobb számítógépgyártója és nem titkolt célja, hogy a világ legnagyobb okostelefon-gyártójává váljon, lekörözve az Apple-t és a Samsungot. A társaság ezt a törekvését azzal is megtámogatja, hogy megegyezett a Motorola mobilgyártó felvásárlásáról a Google-lel. Pedig 2008-ban eladta okostelefon-gyártó divízióját annak érdekében, hogy a PC-piacra koncentrálhasson. Ezután 2012-ben szállt újra vissza a versenybe az okostelefonok piacán és ebben az évben már a második legnagyobb mobilgyártó lett Kínában.

A kínai gyártó titka az elemzők szerint egyértelműen az olcsó modellekben rejlik. Ugyan mindegyikük, főleg a korábban “piacosnak” tartott ZTE és Huawei mellett a Lenovo is folyamatosan dolgozik azon, hogy prémium kategóriás modelleket is kiadjon, az igazi növekedésért a legolcsóbb androidos modellek felelnek. A vásárlók nagy része ugyanis nem törődik azzal, hogy csodás extrákkal, villámsebességgel, szemkápráztató felbontással rendelkező telefonjuk legyen, amelyért viszont évekig fizetik a meghitelezett vételár részleteit.
Ráadásul az okostelefonok terjedésében már jó ideje a második hullám korszakát éljük, amikor a tömegek e-mailezni, Facebookozni akarnak a mobiljukról, vagy egyszerűbb játékokkal múlatni az időt. Jönnek tehát a tömegek, akik az olcsóbb készülékekből hatalmas mennyiségeket vásárolnak fel, így a közép- és csúcskategóriás modellekre fókuszáló nagyok helyett az olcsó tömegtermékeket gyártó kicsik lesznek az igazi erőnyerők.

Tartalomhoz tartozó címkék: hír
Az oldal tetejére