Miközben az eszköz használata miatt megdöntjük a fejünket, a nyakunkat olyan mértékű terhelés éri, ami hosszú távon jelentős károkat okoz a gerincoszlopon, illetve a nyakcsigolyákon derül ki egy nemrégiben született tanulmány szerint.
Az occipitalis neuralgia egy idegi eredetű fájdalom melyben szenvedő alany a tarkójában, illetve feje hátsó részében érezhet fájdalmat. Dr. Myrna Cardiel neurológus szerint ez a fajta probléma igen gyakori, az okostelefonok megjelenése óta.
Ahogy a képeken is láthatjuk miközben egyre jobban megdöntjük fejünket, hogy telefonunk képernyőjét nézzük úgy egyre nagyobb terhelést adunk gerincoszlopunknak és csigolyáinknak.
Hogy megelőzzük a kínzó fájdalmakat elsősorban mobilozás közbeni megfelelő testhelyzet a kulcs és innen ered az ötlet aki ilyesféle fájdalmakkal küzd megoldást jelenthet számára okosóra vagy bluetooth headset beszerzése. Természetesen van esély a kütyük nélkül is a gyógyulásra. Testtartásunkra odafigyelve rendszeres nyakmasszázzsal, illetve esetleges gyógyszeres kezeléssel le lehet győzni a kellemetlen tüneteket.