Barion Pixel
Sütiket használunk, hogy biztosítsuk a weboldal megfelelő működését és biztonságát, valamint hogy a lehető legjobb felhasználói élményt kínáljuk Neked. 

Idén már 35 millió leszállításnál tart a Xiaomi

Egyre jobban emelkedik ki a Xiaomi a Kínai gyártók közül, mivel idén már eddig rengeteg készülék került eladásra és ez csak emelkedni fog.

Kína legnagyobb gyártója, a Xiaomi egyelőre még nincs hivatalosan jelen az amerikai piacon, mégis negyedévről negyedévre egyre jobban teljesít. A legújabb jelentések szerint a Xiaomi nagyjából 35 millió okostelefont szállított le 2015 első félévében, amivel magasan túlszárnyalta az egy évvel korábbi, 26 milliós eredményt. A 2014-es esztendő egyébként összességében meglehetősen jól sikerült a Kínai Apple-jének is nevezet vállalatnak, hiszen a 12 hónap alatt csaknem 61 millió mobil került a boltok polcaira.

xiaomi_logo_rear_redmi_1s

 

A Xiaomival kapcsolatos adatok még inkább mutatósak, ha azt nézzük, hogy a kínaiak összeállítása még mindig elég csekély eszközt karol fel, belépőszinten jelenleg a Redmi 2 a menő, a középkategóriában a Mi 4i-vel versengenek, a felső szegmensben pedig a Mi Note-tal és a Mote Note Próval szálltak harcba. Hamarosan mellesleg érkezik a következő zászlóshajó, a Mi 5, ami a szóbeszédek szerint Snapdragon 810 SoC-vel kerülhet forgalomba, bár az sem lehetetlen, hogy, csak novemberben jelenik meg a kütyü, méghozzá a várva-várt Snapdragon 820 lapkával.

Tartalomhoz tartozó címkék: hír
Az oldal tetejére