Light Phone: Míg régen az okostelefon volt a luxus, most már az ellentéte lesz az
Miközben a hagyományos gyártók abban versenyeznek egymással, hogy ki tud minél több – általában nem is használt – funkciót belezsúfolni újabb és újabb készülékébe, a Kickstarteren egy olyan mobil gyártásának elindítására gyűjtik a pénzt, ami minden korábbi társánál butábbnak terveznek. A Light Phone koncepciója azonban pont ez: egy olyan mobiltelefon elkészítése, ami bár állandó elérhetőséget biztosít vészhelyzetek esetére, de nem köti le figyelmünk és nem rabolja időnket.
Az alkotók elmondása szerint a készülék lényegében azt a digitális túlterhelést próbálja ha nem is megszüntetni, de minimális szintre csökkenteni, ami alatt mindannyian egyre jobban szenvedünk egyre több kütyünk révén. Ezek folyamatosan elvonják figyelmünk a való világban zajló eseményektől – köztük embertársainktól is -, annyira, hogy sokan immár napjaik legnagyobb részét teljesen a szóban forgó digitális eszközök nyomkodásába feledkezve töltik.

Light Phone
Nos, erre a Light Phone esetében esélyük sem lesz – a készülék ugyanis a telefonhívások fogadásán és kezdeményezésén túl semmire nem képes. Annyira, hogy még SMS üzeneteket sem lehet küldeni és fogadni rajta, a böngészésről, fészbúkozásról vagy éppen macskás videók nézegetéséről nem is beszélve.

Light Phone
A készítők a mobil elsősorban azoknak szánják és azokra az időszakokra, amikor kicsit ki akadnak szakadni a mindennapokból vagy egy kirándulásra menni, és nem akarják, hogy a digitális világ csábításai újra és újra magukba szippantsák őket. Ezen kívül a készülék kisgyerekek első telefonjának is ideális, ami biztosítja elérhetőségüket annak veszélye nélkül, hogy azok már apró korukban kütyüfüggővé váljanak általa.
A Light Phone – ami vészhelyzetekben, az igazi mobil lemerülése esetén is jól jöhet – 100 dollárba (kb. 27 ezer forintba) fog kerülni, ha eléri finanszírozási célját.
Forrás: Pcforum
Fontos azt leszögeznünk, hogy ilyen készülékhez nagyon hasonló kínai modellek már évek óta kaphatóak, és nem kerülnek többe 10 ezer forintnál.