Még december utolsó napjaiban számoltunk be arról, hogy az erősödő versenyben saját magának nagyobb piaci szeletet kiharapni akaró kínai Meizu egy kifejezetten olcsó okostelefont dob piacra kellemes jellemzőkkel. A megjelenésre az első körben Kínában került sor, és bár a globális elérhetőséget akkor januárra ígérték, ez csak most következik majd be.
A telefon a hivatalos bejelentés szerint a cég saját internetes boltjában, vagyis a MeizuMart oldalán lesz majd megvásárolható, amely így minden régióban elérhetővé válik majd. A pontos megjelenési menetrendet ugyan ezúttal sem árulták el, de azt jelezték, hogy erre nem kell már sokat várnunk, vagyis közel lehetünk a debütáláshoz. Ez leginkább a készülék várható ára miatt lehet érdekes az európai felhasználóknak, hiszen a hasonló teljesítmény-ár relációt kínáló fejlesztések eddig többnyire az ázsiai régióban voltak beszerezhetők, ezekből nem sok jutott el kontinensünkre.

Vajon melyik ezek közül a Meizu M1 Note? Segítünk, a megfejtést a telefon fő gombjánál kell keresni!
Emlékeztetőül, a külseje alapján erősen az iPhone 5C-re hajazó Meizu M1 Note egy 5,5 hüvelykes érintőképernyővel érkezik, amely az 1080p felbontást támogatja. Ehhez egy nyolcmagos MediaTek MT6752, avagy a szintén nyolc maggal ellátott Snapdragon 615 társul (az még nem világos, hogy nemzetközi viszonylatban melyikre esett a választás), 2 GB RAM, egy alapesetben 32 GB-os belső tároló, egy 13 megapixeles hátoldali és egy 5 megapixeles előlapi kamera, valamint egy 3140 mAh-s akkumulátor társaságában, LTE-eléréssel és dual-SIM opcióval – a szoftveres oldalon az Android KitKat verziójára épülő FlymeOS fut.
Kínában a telefon 160 dollártól indul (A 8Gb-os, 3G nélküli változat!!), remélhetőleg ez nem sokat változik majd a globális megjelenéssel.