Pár nappal ezelőtt egy friss tanulmányban számoltak be a Google mesterséges intelligenciával foglalkozó kutatói arról, hol is tartanak jelenleg a területen. A szakemberek állítják, egy olyan chatelő robotot sikerült létrehozniuk, amely megérti a kontextust és bizonyos szinten képes egyszerű ok-okozati összefüggések belátására is.
A tanulmányból kiderül, hogy a kutatók több témában is tesztelték a Google-féle mesterséges intelligenciát: mégpedig úgy, hogy feltettek automata ügyfélszolgálatos megkeresést szimuláló informatikai kérdéseket, belementek az általános műveltségbe, és rákérdeztek olyasmire, amelyre csak összefüggéseket értve lehet hasznos választ adni, kikérték a gép véleményét is, illetve filozófiai kérdésekere is fordítottak időt. Íme néhány válasz.
Ember: Mi az élet célja?
Gép: Szolgálni a nagyobb jót.
Ember: Miért élünk?
Gép: Azért, hogy örökké éljünk.
Ember: Mi a létezés célja?
Gép: Hogy rájöjjünk, mi történt, amikor a Föld bolygóra jöttünk.
Ember: Hol vagy most?
Gép: A semmi közepén.
Ember: Miért halunk meg?
Gép: Hogy éljünk.
A gép később még azt is “közölte”, hogy nem tudja azt, hogy mi értelme van az emberi érzelmeknek, és hogy az erkölcsösség tulajdonképpen teljességet jelent.
Érdemes fejben tartani, hogy bár egy szokatlanul fejlett mesterséges inteligenciáról van szó, alapvetően ez a program is az emberek által felhalmozott tudásból építkezik. De azért azt se felejtsük ám el, hogy az emberiség teljes tudását egy gép jobban átláthatja, mint egy ember.
A mesterséges intelligencia, illetve az emberiség jövőjét kutató Ray Kurzweil éppen 10 éve publikálta nézeteit arról, hogy a technológiai szingularitás hamarosan minden újraír, amit az emberről, az életről és a haláról jelenleg gondolunk.