Barion Pixel
Sütiket használunk, hogy biztosítsuk a weboldal megfelelő működését és biztonságát, valamint hogy a lehető legjobb felhasználói élményt kínáljuk Neked. 

TOP 10 kínai Androidos okostelefon - 2015 június

Jelen pillanatban a kínai okostelefon piac a legnagyobb a világon, és szerencsére tele van jobbnál jobb készülékekkel. A kínai OEM cégek folyamatosan öntik magukból az innovatív és olcsó eszközöket, ezzel jó nagy versenyszférát generálva. Mostani cikkünkben megnézzük, melyek 2015 júniusában a legjobb kínai okostelefonok.

Természetesen visszafelé fogunk haladni, hogy ne lőjük le előre a poént, íme:

10. Meizu M2 Note

meizu

Meizu M2 Note

A Meizu az M2 Note érkezését mindössze pár hete jelentette be. Az M2 Note egy középkategóriás készülék, mely mindössze kb. 129 dollárért, 32GB-os változata kicsit több, 161 dollár körüli összegért várható. Mindenesetre az M2 egy teljesen megfizethető kis készülék a maga 5.5 hüvelykes kijelzőjével, a 2GB RAM-mal, és a MediaTek MT6753-as, 64 bites octa-core processzorával. A telefont Android Lollipoppal kapjuk kézhez, jelen pillanatban ez az egyik legjobb ár-érték arányú kínai okostelefon.

A várakozásig lessétek meg a raktáron lévő Meizu készülékeinket.

9. Elephone P7000

elephone

Elephone P7000

Az Elephone P7000 egy kevésbé híres kínai cég kiváló terméke. Az Elephone úgy próbál betörni a piacra, hogy rendkívül jó minőségű, felső kategóriás termékeket gyárt megfizethető áron – a P7000 ennek egyik ékes példája. A phablet kiváló specifikációkkal rendelkezik, esztétikus és letisztult fém háza pedig minőségi kinézetet és használatot garantál. A P7000-et 5.0-s Lollipoppal szállítják, 3GB RAM-mal, Full HD kijelzővel, ujjlenyomat olvasóval, 13 megapixeles hátsó kamerával és még sorolhatnám… Ennyi pénzért szinte ingyen van!

Nálunk meg is rendelheted, vagy olvashatsz róla egy kicsit.

8. Asus ZenFone 2

Asus

Asus ZenFone 2

Az Asus még januárban jelentette be az új ZenFone 2-t Las Vegasban. Ebbe a szériába 4 különböző készülék tartozik, melyeknek csupán a nevük egyezik. Most a ZenFone 2 (ZE551ML)-ről beszélünk, mely 4GB belső memóriával, Full HD kijelzővel, és Intel Atom Z3580-as négymagos processzorral van ellátva. A készülék egyértelműen megérdemli a TOP 10 listás helyezést!

Több színben is kapható 16, 32, és 64GB-os memóriával is!
További információért olvasd el cikkünket! Bemutatkozott az Asus Zenfone 2. 

7. Meizu MX4 Pro

meizu

Meizu MX4 Pro

Az MX4 Pro a Meizu aktuális zászlóshajója. A készüléket még 2014 novemberében hozták nyilvánosságra, és azóta is izmos készülékként viszi a Meizu hírét. Az MX4 Pro fémházas, 3GB RAM-os és Exynos 5430 nyolcmagos processzor futtatja. Külön kiemelendő a 20.7 megapixeles hátsó kamerája, mellyel kiváló képeket készíthetünk. A készülék 4.4-es KitKat Androiddal rendelkezik, melyre Meizu Flyme felhasználói felület van ráhúzva. A kamera és a specifikációk miatt egy valóban kompakt telefonról beszélhetünk.

Itt megvásárolhatod! 

6. Huawei P8 Max

huawei

Huawei P8 Max

A Huawei idén három ’P8’ okostelefont is bejelentett, a P8 Max az egyik ezek közül. Először is a telefon hatalmas, 6.8 hüvelykes kijelzője sokaknak túl nagy, de ha te azok közé tartozol, akiknek pont erre van szüksége, a P8 Max a legjobb barátod lesz. A telefon 1080p-s kijelzőn 3GB RAM-mal, és HiSilicon Kirin 935-ös nyolcmagos CPU-val fut. Külsőre fémházas és szép esztétikus megjelenésű, hátulján 13 megapixeles kamerát találhatunk.

A P8 Max hamarosan nálunk is elérhető lesz, addig kistestvére, a P8 és a P8 Lite megvásárolható webshopunkban!

 5. OnePlus One

oneplus

OnePlus One

A OnePlus Two már nagyon közeledik, azonban áprilisban felbukkanó elődje, a OnePlus One még mindig az egyik legjobb ajánlat a kínai piacon. A készülék elég szilárd specifikációkkal rendelkezik, Snapdragon 801-es négymagos CPU futtatja, 3GB belső memória áll rendelkezésünkre. A kijelző 5.5 hüvelykes IPS, hátul 13 megapixeles kamerával lövöldözhetjük áldozatainkat. A telefont 16 és 64GB-os verzióban is megvásárolhatjuk, és tudásához képest igen jó az ára is.

Kattints webshopunk kiváló ajánlatárért!

4. Huawei P8

huawei

Huawei P8

A Huawei P8 a már fent említett P8 Max kistestvére, és a Huawei zászlóshajója 2015-ben. A telefon külső dizájnja szemet gyönyörködtetően szép. Fémvázas ház, 5.2 hüvelykes 1920×1080-as kijelző, 3GB RAM, HiSilicon Kirin 930-as nyolcmagos CPU, 16 / 64GB-os külső tárhely. A kamera 13 megapixeles OIS, Android 5.0.2.-es Lollipoppal érkezik előre installált Huawei-féle Emotion felhasználó felülettel.

Kukkants be érte az oldalunkra, ha sokallod az árát nézd meg a kistesót!
Állítólag elég jól fogynak a Huawei telefonok, valamit biztos jól csinálnak…

 3. Xiaomi Mi Note Pro

8

Xiaomi Mi Note Pro

A Xiaomi két csúcskategóriás telefont is bejelentett januárban, a Mi Note-ot és a Mi Note Pro-t. Mint a nevéből is sejthető, a Mi Note Pro az erősebb készülék, bár kinézetre a kettő egy és ugyanaz. A telefont Snapdragon 810-es, 64 bites nyolcmagos processzor futtatja, 4GB RAM-mal és 13 megapixeles OIS hátsó kamerával rendelkezik. A Mi Note Pro jelenleg a Xiaomi csúcsmodellje, és ez az egyik legjobb specifikációkkal rendelkező kínai mobilok egyike. Android 5.0.1 Lollipoppal érkezik,  Xiaomi MIUI OS-el tarkítva.

A Note-ot megkaphatod nálunk is, ha viszont olcsóbb, de megbízható készülékre vágysz, lesd meg a Xiaomi Redmi Note-ot!

 2. Motorola Moto X Pro

motorola

Motorola Moto X Pro

A Motorola Moto X Pro lényegében a kínai piac Nexus 6-ja. A készülék hatalmas, 6 hüvelykes Quad HD kijelzővel rendelkezik, ezen felül 3GB RAM és Snapdragon 805-ös négymagos processzor jár hozzá. 32 és 64GB-os típust is rendelhetünk, melyek 3220mAh-s akkumulátorral operálnak. A Moto X Pro az egyik legerősebb phabletek egyike, de egyértelműen nem a ’mindenki telefonja’ kategória győztese. A telefon kézre állását vásárlás előtt mindenképp érdemes kipróbálni.

….Ééééés akkor lássuk mostani győztesünket:

1. ZTE Nubia Z9!

zte

ZTE Nubia Z9

A Huaweihez hasonlóan a ZTE is három készüléket jelentett be zászlóshajó sorozatába, melyek a Nubia Z9, Nubia Z9 Mini és Nubia Z9 Max nevet viselik. A ’sima’ Z9 az aktuális ZTE csúcsmodell, és ez is mondható a legizgalmasabb készüléknek. A Z9 a ’keret nélküli’ designt képviseli, a képernyő oldalt gyakorlatilag a telefon teljes széléig kiér. A keret maga fémből van, és igazán forradalmi kinézete prémium minőségre utal. A 3GB RAM-os modell 32GB memóriával, míg a 4GB-os 64GB-al rendelkezik, melyet Snapdragon 810-es 64 bites nyolcmagos CPU futtat. A hátulján 16 megapixeles OIS kamera található gesztusérzékelővel. Android 5.0.2 Lollipoppal kaphatjuk meg, melyre a ZTE Nubia felhasználói felülete lett ráhúzva. Azt hiszem, már csak a külső design miatt is megérdemli az első helyet!

Több színben és változatban is megvásárolhatod nálunk!

Tartalomhoz tartozó címkék: hír
Az oldal tetejére