A videótelefonálás ma szinte ingyen van, na de mennyibe kerülhetett ez az úri móka 60 évvel ezelőtt?
A videotelefonálás lehetősége már 1955-ben is adott volt. Ahogy a legtöbb modern, digitális technológia, először ez is csak méregdrágán, a felső tízezer számára volt elérhető. Még a hetvenes évek végére is csillagászati összegeket kellett kifizetni az ilyen, és ehhez hasonló eszközökért. Azonban ahogy a videótelefonálás egyre inkább függetlenítette magát az önálló, csak erre a célra szolgáló technológiáktól, és került bele a mindennapok során használt eszközök nagyrészébe, úgy vált a mindennapjaink részévé.
De hogy mennyibe került ez anno? A videón szereplő, Bell Labs által gyártott készülék 1955-ben 5000 dollárba került, ami mai árfolyamon 44000 dollárnak felelne meg. Kattints, és nézd meg mit is tudott az akkori Skype, a kor csúcstechnikája, majd’ 12 millió forintért!
Forrás: Gizmodo