A március eleji hírekkel ellentétben, a ZTE csak a Nubia Z9 szárnysegédeit mutatta be az előző hónapban. Azonban most a Nubia Z9 Max és a Nubia Z9 Mini után megismerhetjük a ZTE idei sztárjátékosát, ami majdhogynem káva nélküli készülék lett, mindössze 0.8 milliméteres keret húzódik a kijelző szélén.
A keretlefaragása kísértetiesen hasonlít az Oppo megoldásához, amit az R7-nél vetettek be, vagyis egy kis optikai csalódásnak lehetünk áldozatai a lekerekített szélű kijelzőknek köszönhetően, azonban ezek a szélek a Nubia Z9 esetében mást is tartogatnak.
A ‘ZTE Frame Interaction Technology‘ segítségével egyszerű mozdulatokkal tudunk parancsokat kiadni az okostelefon számára, amiket a fent említett, lekerített széleken kell végrehajtani. Ezekkel a gesztusokkal lehet alkalmazásokat megnyitni, profilt váltani, de egyénileg is testre szabhatunk a beállításokat.
A fent látható előre beállított gesztusokkal a képernyő fényerejét tudjuk módosítani két ujjunk segítségével, amit a kijelző két szélén kell mozgatni a finomhangoláshoz, de egyszerűen négy ujjunkat helyezve a képernyő sarkaira, a kamera alkalmazást is megnyithatjuk és kezdetét veheti a fotózás. A ZTE hozzátette, hogy ehhez a gesztusvezérelt technológiához külső alkalmazások is hozzáférhetnek.
ZTE Nubia Z9 specifikáció
Kijelző | 5.2 hüvelykes Full HD, 424ppi képpontsűrűség |
Szoftver | Android 5.0.2 Lollipop, Nubia UI 3.0 |
Processzor | Qualcomm Snapdragon 810 |
Memória | 3GB (Classic) / 4GB (Exclusive & Elite) |
Belső tárhely | 32GB (Classic) / 64GB (Exclusive & Elite) |
Hátlapi kamera | 16MP Sony IMX234 szenzor, optikai képstabilizátor, f/2.0, 5312×2988 maximális felbontás |
Előlapi kamera | 8MP, nagylátószögű (80°) |
Kapcsolat | LTE, Wi-Fi a/b/g/n/ac, DLNA, Bluetooth 4.1, MHL 3.0, NFC |
Csatlakozók | microUSB 2.0 (MHL 3 TV-out), microSD (TBC), 3.5mm Jack |
Akkumulátor | Li-Ion 2.900mAh (nem cserélhető) |
Méretek | 147.4 x 68.3 x 8.9 mm |
Súly | 165g |
A ZTE a Nubia Z9-et május 21-én kezdi el árusítani háromféle verzióban. A Classic 3GB RAM-mal és 32GB-os tárhellyel rendelkezik, és 3.499 jüanos (kb. 150.000 forintos) árcédulát kapott. Ezután következik a Elite variáns, ahol már 4GB RAM-mal és 64GB-os tárhellyel találkozhatunk, ezért a gyártó Kínában 3.999 jüant kér el (kb. 174.000 forintot).
Végül pedig az Exclusive, ami szintén 4GB RAM-mal és 64GB belső tárhellyel lett felszerelve, azonban kiegészül még egy ujjlenyomat-leolvasó funkcióval is, és ezért még plusz 500 jüant kérnek el, vagyis a végösszeg 4.499 jüan (közel 200.000 forint). Arról, hogy Európába, illetve hozzánk mikor érkezhet a ZTE új zászlóshajója, egyelőre nincs információ.
Te vennél egy ZTE Nubia Z9-et?
Forrás: Android.hu