Nincs többé Huawei Ascend: megérkezett a csak szimplán Huawei P8
A Huawei Londonban mutatta be legújabb készülékét, a P8-at. Ez a kínai cég eddigi legvékonyabb csúcskategóriás mobilja, de egyben a legdrágább is.
A Huawei Londonban mutatta be legújabb zászlóshajóját, a P8 dual simes okostelefont. Mint a korábban kiszivárgott hírek alapján kiderült, az új csúcsmobil egy rendkívül vékony, 6,4 milliméteres fémborítású kompakt vázat kapott – összehasonlításképp az eddigi legvékonyabb iPhone 6 is 6,9 milliméter vastag. A cég nagy hangsúlyt fektetett a lekerekített élekre, a természetből merített ívelt, kerek formákra.
A P8 mind kinézetében, mind a kijelző típusát tekintve nagyon hasonlít az Apple készülékéhez. Első ránézésre mintha egy iPhone 6 és a Sony vízálló M4 telefonokat mosták volna egybe.
A telefon egy nagy 5,2 colos full-HD kijelzőt kapott. Egy nyolcmagos, 2,2 gigahertzes, 64-bites Kirin lapkával szerelték fel, amelyet 3 gigabájt memória hajt, és egy 16/64 gigabájtos tárhely egészít ki – persze akinek ez nem elég az mikro-SD kártyával bővíthet.
A Huawei a Samsung márciusi, a Mobil Világkongresszuson margóján tartott bemutatójához hasonlóan nagy hangsúlyt fektetett a kamerára. Már az előzetes videóban is egy olyan rejtélyes férfi volt látható, aki begyűjti az összes fényt a városból.
Maga a hátlapi lencse 13 megapixeles számos szenzorral, szűrővel és a cég saját technológiájával megtámogatva, az előlapi pedig egy 8 megapixeles szelfikamera. Elismerendő teljesítmény, hogy a Huaweinek ezeket a kamerákat sikerült a vázba zsúfolnia, a keret a hátlapon nem lóg ki, nem billeg sík felületen a készülék.
A készüléken a legújabb Android Lollipop fut, az Emotion UI gyártói felülettel megspékelve.
Persze minden telefon problémája, az üzemidő úgy tűnik a Huaweinél is gondot jelent. Egy mindössze 2680 milliamperórás akkumulátort sikerült a készülékbe építeni, ami a konkurenciát tekintve is kevéske. A cég ugyanakkor 2,3 nap készenléti időt ígér, másfél napot normál, és egy napot intenzív használat mellett.
Huawei P8:
- Kijelző: 5,2 colos 1080p full-HD
- Memória: 3 gigabájt
- Tárhely: 16 gigabájt (standard kiadás)/ 64 gigabájt (Premium kiadás), Micro SD-vel bővíthető
- Processzor: 2,2 gigahertzes nyolcmagos Kirin 935
- Hátlapi kamera: 13 megapixeles, Dual-LED vaku
- Előlapi kamera: 8 megapixeles
- Akkumulátor: 2680 milliamperórás
- Operációs rendszer: Android 5.0 (EMUI 3.1 felülettel)
- Mobil: 4G, Dual-sim
- Szín: Fekete/Fehér/Ezüst/Arany
Az óriási tepsimobil
A Huawei bemutatott még egy óriási 6,8 colos P8 Max tepsimobilt is a sima mellé, 4360 milliamperoras akkumulátorral.
Huawei P8 Max:
- Kijelző: 6,8 colos 1080p full-HD
- Memória: 3 gigabájt
- Tárhely: 32 gigabájt (standard kiadás)/ 64 gigabájt (Premium kiadás), Micro SD-vel bővíthető
- Processzor: 2,2 gigahertzes nyolcmagos Kirin 935
- Hátlapi kamera: 13 megapixeles, Dual-LED vaku
- Előlapi kamera: 8 megapixeles
- Akkumulátor: 4360 milliamperórás
- Operációs rendszer: Android 5.0 (EMUI 3.1 felülettel)
- Mobil: 4G, Dual-sim
- Szín: Fekete/Fehér/Ezüst/Arany
Forrás: Origo