Menü

A Sony lerántja a leplet a gyászosan lassú Android frissítés okáról!

Hiába érkezett meg a sebbel-lobbal beharangozott Android 9 Pie, a felhasználók nagy része, akárcsak a névadó édesség esetében csupán a nyálukat csorgathatják utána, mert akár fél évig is elhúzódhat a várakozás. A Sony nem gatyázott, infografikázott, hogy bemutassa miért is késik ennyit a frissítés.

Az, hogy a Google megjelentette a legújabb rendszert nem azt jelenti, hogy a gyártók fellélegezhetnek, sőt. A java még csak ezután következik. Hardver, cetifikációk, saját megoldások és a Google platformja - ezek kerülnek a képzeletbeli “mixerekbe”, hogy a végén napvilágot láthassanak az egyedien értelmezett Android verziók. Ez bizony hónapokig is eltarthat.

Úgy tűnik ebből az ördögi körből nincs menekvés, de még mielőtt könnyeznénk a vállalatok sanyarú sorsán, azt is meg kell említenünk, hogy senki sem kérte és kéri őket (különösen a Google nem), hogy a hivatalosan publikált kiadást teljesen átvariálják kényük-kedvük szerint, ezzel magukhoz csábítva az exkluzivitást nem megvető vevőket.

Tehát alapvetően nem a brandek hibája a csigatempó, már ami a Pie debütálását illeti, de azért a gyártók is felelősek azért, hogy a platform totális átszabása miatt telnek-múlnak, nem a hetek, a hónapok. Kizárólag radikális változtatás (mind szellemiségben, mind gyakorlati szinten) globális átalakulást.

Tartalomhoz tartozó címkék: hír Mobiltelefon Android
blog comments powered by Disqus

Keresés